Vissza az alapokhoz!

Sziasztok!

Dr. Pethő Zoltán szervezésében 8-10 főnek meghírdetjük a "Vissza az alapokhoz" című 5 alkalmas kurzusunkat. A kurzus alatt a klinikai esetek alapján beszélnénk át a különböző betegségek és tünetek élettani/anatómiai/biokémiai alapjait. Ezek alapján értelmezzük az adott esetet a bekerüléstől a gyógyulásig a New England Journal of Medicine problémaorientált esetei nyomán. A kurzusra 8-10 fő jelentkezését várjuk a III. vagy afeletti évfolyamos orvostanhallgatók közül! A résztvevők hozzanak magukkal laptopot!

Üdvözlettel:

A szakkoli csapata

TIVD- Prof. Dr. Csernoch László

Kedves Szakkolisok!

 

Az idei évi első Tanár is volt Diák rendezvényünkre Prof. Dr. Csernoch László Tanár Urat hívtuk meg. Várunk minden érdeklődő szakkolist egy kötetlen beszélgetésre, melyben Tanár Úr a diákéveiről, egyetemi életéről mesél majd. A beszélgetés alkalmvával feltehetitek kérdéseiteket Professzor Úr egyetem töltött éveivel kapcsolatban, vagy hogy hogyan és miért jött az élettan intézethez és mit gondol a mostani oktatásról.

Várunk mindenkit szeretettel!

AMERIKAI ÖSZTÖNDÍJ

Kedves VI. éves szakkolisok!

Szeretnénk a figyelmetekbe ajánlani egy 2016 tavaszi amerikai ösztöndíj lehetőséget, amire idén a Debreceni Egyetem orvostanhallgatói is pályázhatnak. A pályázati felhívást és adatlapot kérésre elküldöm e-mailben (írjatok a szakkoli@gmail.com címre). Jelentkezési határidő 2015.10.26. .

Gyógymasszázs kurzus

Kedves szakkollégiumi tagok! 
A Szakkollégium gyógymasszázs kurzusán a résztvevők megismerkedhetnek a klasszikus svéd, klinikai és egyéb masszázsfajták alapjaival. Mindezeket a gyakorlatban is kipróbálva. 

I. Biofizika konzultáció

Kedves I. éves hallgatók!

Szeretnénk megkönnyiteni az első évek demonstrációit és segíteni, hogy minél jobb eredmények szülessenek. Ennek érdekében a Sántha Kálmán Szakkollégium konzultációt szervez az első biofizika demonstráció anyagából. A konzultációt dr. Balajthy András fogja tartani és fontos, hogy készüljetek kérdésekkel a számotokra nehezen érthető részekből. Kérünk titeket, hogy aki szeretne résztvenni a konzultációkon az iratkozzon be a szakkollégiumba a szerdai fogadó órán 16.00-18.00 között a DOTE 3-as koliban.

Sikeres demót kívánunk!

A magyar Faust

A színjáték címlapján az erdélyi irodalom fenegyerekeként elhíresült fiatal szerző Jókai Mórt idézi:
„Ne csak a németek dicsekedjenek vele, hogy volt nekik olyan hatalmas emberük, mint dr. Faust, akit életében tenyerén hordozott, halála után pedig pokolra vitt az ördög, ami elég szép kitüntetés: más szegény ember a saját lábán jár oda. Nekünk is volt ilyen kitünő emberünk, akinek hírét ma is emlegeti minden ember Debrecenben: doktor Hatvani István.”

Szüreti tanulmányút az Alkaloidába

Kedves gyógyszerész Szakkolisok!

 

Kezdő programként egy tanulmányútra hívunk Titeket a tiszavasvári Alkaloida Vegyészeti Gyár Zrt-be, majd délután bórkóstolóra egy tarcali pincészetbe.

A pontos programmal a hét folyamán jelentkezünk.

Jelentkezni csütörtökig (okt. 1.) lehet. A férőhelyek limitáltak, így minél hamarabb jelentkezzetek!

A részvétel ingyenes, csupán a szakkoli tagdíjat (700 FT) kell befizetni.

 

A Szakkoli csapata

Élettan konzultáció

Kedves II. éves hallgatók!

Szeretnénk gratulálni nektek, hogy sikeresen teljesítettétek az első év nehézségeit és hasonlóan szép eredményeket kívánunk nektek az idei tanévre is. Ehhez igyekszünk segítséget is nyújtani, úgyhogy szerdán 17.00-től Dr. Rusznák Péter fog élettan konzultációt tartani az első demonstráció anyagából az ET 4-es szemináriumi termében. Várunk minden szakkolist szeretettel erre és minden más rendezvényünkre is és a megjelenésért cserébe mi természetesen pontokat adunk, amivel aktív tagok lehettek és elszámolhatjátok ösztöndíjakhoz.

CARLO GOLDONI: A CHIOGGIAI CSETEPATÉ

Goldoni életművének egyik igazi gyöngyszeme A chioggiai csetepaté. A komédia nagymestere ezúttal Velencénél kevésbé elegáns helyszínt választ: egy halászfalut, Chioggiát. A falut egyszerű halászcsaládok lakják, a férfiak hónapokig a tengert járják, asszonyaikat, menyasszonyaikat, lányaikat, húgaikat pedig kénytelen-kelletlen magukra hagyják.

Oldalak

Subscribe to Sántha Kálmán Szakkollégium RSS